Cigaretta-vég
Életem legmeghatározóbb döntéseit ugyanazon férfi miatt hoztam meg sorozatosan! Volt amikor tudatosan és volt amikor fogalmam sem volt róla, hogy mégis miért akarom azokat a dolgokat. A legjobb példa erre a következő bejegyzés, arról fog szólni : Hogyan szoktam le a dohányzásról!
Életem férfia végre az az ember aki mellett teljesen önmagam lehetek. Az egész úgy indult hogy nem lehet közöttünk semmi ... hát mostanában igazán, valóban nincs is köztünk semmi ... se ruha ... se levegő! Így történt az is hogy saját lakásom lett és saját életem, közösen vele, aki mellett olyan felébredni, mintha én lennék a legragyogóbb csillag az univerzumban! Mert neki tényleg én vagyok! Viszont volt egy szokásom ami picit zavarta őt! Sosem rejtette el ezt a gondolatát hogy nem szereti még akkor sem mikor még csak kezdődött a dolog köztünk, egy ártatlan érdeklődéssel a másik iránt. Dohányoztam! Nem mondanám hogy túl sokat, de akkor is időt vett igénybe, és természetesen a nikotin és a kátrány keverékének számomra illata, mások szerint szaga lengett körbe. Egy napon mikor beszélgettünk a közös jövőnkről a tervekről és az álmokról, azt mondtam neki " ha össze költözünk leteszem a cigit". Ő persze nem ellenkezett, csak féltett, hogy milyen hatással lesz ez rám. Mivel azt ugye tudjuk hogy ez egy szenvedély úgymond.
Végtére is eljött a nagy nap én már berendezkedtem az új lakásunkban, Ő pedig csak később csatlakozott hozzám, így volt még lehetőségem pöfékelni. Ám nem halogathattam tovább, hazajött a kedvesem.
Az utolsó szálat kint az erkélyen szívtam el. Rituálé szerűen, ahogyan azt illik ilyenkor. Tíz év után úgy gyújtottam rá hogy remegett a kezem. Tudtam hogy minden egyes slukkot ki kell élvezni... mert nincs több. Amikor elnyomtam a füstszűrőig leszívott csikket, a kikészített joghurtos pohárban lévő vízbe, valami olyan érzés töltött el mintha győztem volna. Büszke voltam magamra azért mert képes voltam meghozni ezt a döntést. Bár tudtam, hogy az akaraterőmmel nincs baj mivel máskor is hagyatkoztam már rá.
Az első nap egész könnyen ment, nem hiányzott mert amúgy is elég keveset szívtam. Igazán a harmadik-negyedik napon kezdett feltűnni a szervezetemnek hogy hiányzik neki valami. A környezetem viszont sokat segített, biztattak sőt a mai napig ezt teszik. Megkérdeztem egy ismerőst akinek sikerült letennie úgy húsz évvel ezelőtt, hogy meddig lesz nehéz? Mikor van az a pont mikor már nem hiányzik, amikor nem érzem már azt ha megérzem a füstjét, mint a macska a mesében, mikor az orránál fogva viszi az illat mint egy kéz? Az volt a válasz: "Mindig az első perc a nehéz, amikor eszedbe jut és eljutsz odáig, hogy megáld. Nem hetekben vagy hónapokban kell mérni. Csak egy perc kell hozzá."
Három hét és három nap telt el azóta hogy nem gyújtottam rá! Még mindig nehéz de nagyon jól bírom. Azok a percek amiket vele tölthetek kárpótolnak mindenért, főleg az, hogy nem kell perceket várnom míg újra ad egy puszit, mivel cigi szagom van és nem szereti.
Mint minden, a cigaretta utáni vágyakozás is elmúlik, ezt a szót egyik kedves barátomtól tanultam és nagyon tetszik mert igaz! Bíztatok mindenkit aki le szeretne szokni, hagyjátok az egészet a francba. Meg lehet szokni és túl lehet élni a napokat cigi nélkül .
És egy nagyon bölcs gondolat a végére: minden szál cigaretta három percet vesz el az életedből, annyival kevesebb ideig fogsz élni! Viszont minden szeretkezés öt perccel hosszabbítja meg az életed. azt hiszem nem kérdés mit is kell tenni! ;)
Életem férfia végre az az ember aki mellett teljesen önmagam lehetek. Az egész úgy indult hogy nem lehet közöttünk semmi ... hát mostanában igazán, valóban nincs is köztünk semmi ... se ruha ... se levegő! Így történt az is hogy saját lakásom lett és saját életem, közösen vele, aki mellett olyan felébredni, mintha én lennék a legragyogóbb csillag az univerzumban! Mert neki tényleg én vagyok! Viszont volt egy szokásom ami picit zavarta őt! Sosem rejtette el ezt a gondolatát hogy nem szereti még akkor sem mikor még csak kezdődött a dolog köztünk, egy ártatlan érdeklődéssel a másik iránt. Dohányoztam! Nem mondanám hogy túl sokat, de akkor is időt vett igénybe, és természetesen a nikotin és a kátrány keverékének számomra illata, mások szerint szaga lengett körbe. Egy napon mikor beszélgettünk a közös jövőnkről a tervekről és az álmokról, azt mondtam neki " ha össze költözünk leteszem a cigit". Ő persze nem ellenkezett, csak féltett, hogy milyen hatással lesz ez rám. Mivel azt ugye tudjuk hogy ez egy szenvedély úgymond.
Végtére is eljött a nagy nap én már berendezkedtem az új lakásunkban, Ő pedig csak később csatlakozott hozzám, így volt még lehetőségem pöfékelni. Ám nem halogathattam tovább, hazajött a kedvesem.
Az utolsó szálat kint az erkélyen szívtam el. Rituálé szerűen, ahogyan azt illik ilyenkor. Tíz év után úgy gyújtottam rá hogy remegett a kezem. Tudtam hogy minden egyes slukkot ki kell élvezni... mert nincs több. Amikor elnyomtam a füstszűrőig leszívott csikket, a kikészített joghurtos pohárban lévő vízbe, valami olyan érzés töltött el mintha győztem volna. Büszke voltam magamra azért mert képes voltam meghozni ezt a döntést. Bár tudtam, hogy az akaraterőmmel nincs baj mivel máskor is hagyatkoztam már rá.
Az első nap egész könnyen ment, nem hiányzott mert amúgy is elég keveset szívtam. Igazán a harmadik-negyedik napon kezdett feltűnni a szervezetemnek hogy hiányzik neki valami. A környezetem viszont sokat segített, biztattak sőt a mai napig ezt teszik. Megkérdeztem egy ismerőst akinek sikerült letennie úgy húsz évvel ezelőtt, hogy meddig lesz nehéz? Mikor van az a pont mikor már nem hiányzik, amikor nem érzem már azt ha megérzem a füstjét, mint a macska a mesében, mikor az orránál fogva viszi az illat mint egy kéz? Az volt a válasz: "Mindig az első perc a nehéz, amikor eszedbe jut és eljutsz odáig, hogy megáld. Nem hetekben vagy hónapokban kell mérni. Csak egy perc kell hozzá."
Három hét és három nap telt el azóta hogy nem gyújtottam rá! Még mindig nehéz de nagyon jól bírom. Azok a percek amiket vele tölthetek kárpótolnak mindenért, főleg az, hogy nem kell perceket várnom míg újra ad egy puszit, mivel cigi szagom van és nem szereti.
Mint minden, a cigaretta utáni vágyakozás is elmúlik, ezt a szót egyik kedves barátomtól tanultam és nagyon tetszik mert igaz! Bíztatok mindenkit aki le szeretne szokni, hagyjátok az egészet a francba. Meg lehet szokni és túl lehet élni a napokat cigi nélkül .
És egy nagyon bölcs gondolat a végére: minden szál cigaretta három percet vesz el az életedből, annyival kevesebb ideig fogsz élni! Viszont minden szeretkezés öt perccel hosszabbítja meg az életed. azt hiszem nem kérdés mit is kell tenni! ;)
Szólj hozzá!
