Az életben találkozunk más emberekkel, a családunkon kívül is járunk közösségekbe, már egészen apró korunktól kezdve. Az emberiség úgy alakította ki a kasztjait, hogy alapvetően egymásra legyünk utalva. Mégis van egy pont amikor tudni kell választani és határozni, nem szabad hagyni, hogy az alázat túlzásba essen, hogy nagy mértékben szolgáljunk és álldozatok legyünk.

Ma olvastam egy idézetet egy könyvben, amely címének köze volt a boldogsághoz, de már nem tudnám pontosan idézni.Belelapoztam, mert szeretem olvasgatni a különböző emberek véleményét. Az volt benne írva, majdnem az utolsó oldalon, hogy a teljes körű boldogsághoz mélységesen, és végletekig szolgálnod kell magadat, és másokat. 

Itt merült fel bennem az a gondolat, hogy valóban alkalmas e minden ember arra, hogy másokat segjtsen? És a válaszom az lett : nem! Nem mindenkinek adatik meg az erény, hogy elég türelme legyen ahoz, hogy segítse más embertársait. Erre a posztra valahogy születni kell. Még magunkért sem tudjuk teljes mértékben kiállni. Sanyargatjuk magunkat diétákkal, kényszerítjük bele magunkat kényelmetlen szituációkba, bár akad, hogy nincs igazán más választásunk. Első sorban  minden embernek magával kellene megbékülnie, mivel a belső egyensúlyunk hatással van a külső képre. Ha rondának és elcsigázottnak érezzük magunkat és ezt hajtogatjuk folyton, akkor úgy is fogunk mutatni. Majd csak ezután, amikor a mi belső békénk felállt, és kieggyeztünk magunkal, kezdhetünk bele a másokkal való foglalkozásba. 

Mások segítése egy dicséretes dolog! Akár idősek akár gyermekek gondozása a feladat amit elvégzünk, vagy csak akár egy bevásárlás a szomszédnak. Pici, apró szivességek és kedvességek, melyeknek belülről kell fakadnia. Ha nincs meg valakiben az indíttatás, hogy másoknak segítsen akkor el se kezdje.Alapvető beállítottságunk, az érékenység mások iránt, mert segytségre szorulnak. Mindehez nagy fokú alázatosság szükséges. Ez egy olyan tulajdonság, amiben minden embernek részesednie kellene, és valószínűleg eredendően, rendelkezik is vele mindeki. Csak vannak olyan személyek, akik kiölik magukból ezt a tulajdonságot. Ezálltal semmibe veszik mások igyekezetét! Nekünk nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy ez egy segítség. Annak akinek szüksége van rá legalább annyira, ha nem jobban, alázatosnak kell lennie velünk szemben. Éreztetni fogja hogy mennyire hálás azért amit érte teszünk, és ha valóban úgy van akkor érezni is fogjuk. Persze függ ez a segítés fajtájától, és mértékétől. A leghatásosabb köszönet és hála nyílvánítási forma, az őszinte és gondtalan mosoly!

Segíteni más, mint szolgálni! Sem a segítőnek sem a segített félnek nem szabad elfeledkeznie rólla, hogy ez egy gesztus. Nem szabad hagyni, hogy akarattal ránk erőltessenek bármit. Hogy a vége elvárás legyen, egy kötelező procedúra amit a végén nyűgnek is érezhetünk, és ez nem az édes teher kategóriába fog tartozni. Így lehetünk álldozatok, hogy kihasználják a jó szívünket, és többet kérnek tőllünk, mint amit adni tudunk. Ez az eset, mikor a kisujjad nyújtod és a karod kell. Ne legyen senki álldozat, ébredjetek fel és álljatok ki magatokért. Ne hajoljatok meg más akarata előtt csak mert ő hatalmasabb, ha azt nem hites meggyőzödésből teszitek! Törjétek meg az akaratát annak aki azt rátok erőlteti és legyetek végre szabadok! Ne szolgáljátok más kénye-kedvét feladva azzal saját állmaitokat és vágyaitokat. Éljetek saját döntésetek szerint úgy ahogyan ti szeretnétek!