Ez az időszaka az évnek az úgynevezett báli szezon. Ősrégi és nagyon szép szokás ez, fel lehet szépen öltözni és társadalmi eseményekre járni. A február különösen jelentős a magyar népi hagyományok szempontjából is, mivel ilyenkor van a farsang. Az emberek beöltöznek különböző általuk kiválasztott maskarákba, és elűzik a telet, valamint a rossz szellemeket.

Na, ilyenkor jövök megint nosztalgikus hangulatba. Amikor én gyerek voltam is divat volt a csoportos öltözködés, de nem úgy, mint napjainkban, hogy az egész ovis csoportnak bohócnak kell lenni, mert óvó néni azt mondta. Kicsit össze dugták a fejüket a szülők és pedagógusok, és együtt kitalálták mit adjon elő az osztály. A főnyeremény általában kirándulás, vagy torta volt. Mi gyerekek pedig nagyon élveztük ezekre az eseményekre való felkészülést, mert amíg betanultunk egy-egy koreográfiát össze is kovácsolódott a csapat. Amire nagyon emlékszem, hogy marionett báboknak öltöztünk és párosával állítottak be minket. Minden bábnak volt irányítója, és a Bon-Bon együttes: Szexepilem számára adtunk elő koreográfiát. Mai napig emlékszem néhány mozdulatra, pedig akkor hat éves voltam.

Másik meghatározó emlékem, amikor a bátyám osztályának drukkoltam nagyon. Ők egy puszi cuppogós dalra táncoltak női ruhában kisminkelve, teljesen mókás mozdulatokkal. Mai napig beugrik a kép, ahogy a nővérünk szoknyáját rázza a színpadon. Meg kell mondani, szép kislány lehetett volna belőle.

Az egyéni kategóriában is voltak persze maradandó pillanatok. Egyik alkalommal, polip voltam. Nyolc karral, ahogyan az kell. Anyukámmal hetekig dolgoztunk a jelmezemen, ami abból állt, hogy egy kör alakú gumira hat újságpapírral kitömött harisnyát varrtunk fel. A fejemre is húztunk egy harisnyát, vágtunk lyukat a szememnek. Zseniális volt! Mindennél jobban élveztem, bár a leginkább persze az együtt töltött idő és a készülődés volt, ami számított. Akkoriban ezt még ugye nem éreztem, de mára nagyon sokat jelentenek azok az emlékek. Nem úgy ment, mint mostanában, hogy jelmezboltba mentünk, kölcsönözni, vagy vásárolni, hanem magunknak oldottuk meg, ötletesen és kreatívan. Persze a mai kényelem is nagyon fontos, meg ugye, a megvalósítás más kategória. De én örülök, hogy még saját kézzel csináltuk a jelmezünket, hogy olyan világban, olyan elvekkel nőttem fel ahogyan. Más a világ, mint akkor, és más lesz még jobban. Ezért örülök, hogy én még megtanultam, hogy tudom értékelni a kis dolgokat, és mindenek felett a másokkal töltött időt.