Sziasztok!

Tudom, hogy nem sokan fogjátok ezt olvasni, de nem is ez a lényeg. Hosszú idő után újra itt vagyok, hogy sajátságos gondolataimat megoszthassam veletek.

Miként jöttem rá, hogy nekem írom kellene?

Bejött egy kedves munkatársam a raktáramba, beszéltünk pár szót a kikapcsolódásról és arról hogyan hagyd a problémáidat a munkahelyen. Megkérdezte mi a hobbim, mit csinálok, ami elterel onnan? Nem tudtam konkrét választ adni. Az, hogy a nővérem Elizabet nevű kislányával sokat vagyok, azt éreztem nem kielégítő válasznak.  Felhozta, hogy régen írtam. Mondtam persze igen, hisz én írtam ő olvasta időnként, de egy éve már, hogy ez megszűnt. Sajnálta, mert szerinte nem volt rossz és amúgy sem baj, ha kivezetem magamból a benti feszültséget. Ezét vagyok most itt.

Ami történt velem azóta:

A munkahelyem még mindig az a bizonyos Multinacionális Kereskedelmi Vállalat. A területemen is még mindig egyedül vagyok, de már teljesen megszoktam. Kapok időnként segítséget, hogy ne ússzak el, és az igazgatóm szerint úgysem viselném el, hogy más ne úgy csinálja, ahogy én gondolom. Igaza van. Jelenleg épp jogosítványt készülök tenni, biztosan lesz erről is majd néhány gondolatom egy bejegyzésen belül.

Továbbiak:

Különböző élethelyzetek, reakciók gondolatok. Pont, mint mielőtt elszívta az életemet a munkám. Bízom benne, hogy néhány embernek örömöt, és kis kikapcsolódást fogok tudni nyújtani.

Hamarosan találkozunk.

Üdvözlettel: Tündérszemű