A minap egy vásárló, szó szerint letámadott, hogy:

Héééééé!!!!! Hol van ez, ami itt van az újságban?

Na, ez volt az a pillanat, ami megint csak kicsapta azt a bizonyos biztosítékot! Tisztázzunk valamit! Teljes mértékben tudom, hogy mi a vásárló és eladó közötti hierarchia. Viszont én vagyok az a személy, aki ezt pont nagy ívben, hogy is szokták mondani… Ez nem az én ideológiám, és akkor szépen fejeztem ki magam. Mivel a kedves vásárlók TISZTELET A KIVÉTELNEK! teljes mértékben vissza élnek ezzel a dologgal és úgy bánnak velünk, mintha épp most vakartak volna le engem a „naccsága” cipőjének talpáról.

Világ életemben öntudatos voltam, és kegyetlen azokkal, akik nem ismerték el, hogy emberből vagyok. Nem tűröm, az igazságtalanságot és nem is vagyok hajlandó elnézni senkinek. Szeretném, ha végre eljutna a társadalom tudatába az, hogy attól hogy valaki egy kereskedelmi egységben kényszerül dolgozni, még van lelke! Valamint, nem felelős a kínálatért, nem ismétlem, nem tudom elintézni, hogy legyen abból a méretű felsőből még egy, csak azért mert neked az kell. Egy nagy üzletnél, nem rendelik az árut, hanem a központ határozza meg, hogy mi jön. Nem szólhatunk bele mit kapunk, sem abba, hogy mikor jön. Továbbá, nem vagyok jártas a három ezer négyzetméternyi terület minden egyes négyzet centiméterén. A saját osztályomon, bármit meg tudok mondani, ha szeretnél valamit, meg próbálom megoldani akkor, ha normális hangnemben kéred. De nem tudom, hogy melyik fajta az a WC papír ami, „tudod, benne van az újságban”. Amit ha tapló módon kérsz egy: nem is vagyok hajlandó kideríteni melyik az, kettő: ugyanolyan stílusban foglak elküldeni, ahogy te odajöttél. És, most egyezzünk meg abban is, hogy soha többet nem húzod elő a : Nincs ára akkor biztos ingyen van. - idióta poént a kalapból.

Én szeretem a vásárlókat! Azokat nem szeretem, akik felforgatják az üzleteket, mert unatkoznak otthon, akik szétdobálják a ruhákat, akik kikérik a felvágottat és utána behajítják a lisztek közé, akinek a gyereke játszótérnek nézi az eladóteret és ő még nevet is ezen, azokat se akik ingyen konyhának nézik a kitett árut aztán az üres papírt bedugdossák egy eladó nadrág zsebébe, és még szerintem hosszan sorolhatnám, azt a magatartást, amit nap, mint nap el kell viselnie annak, aki boltban dolgozik. Pedig egyre kevesebben vagyunk. Ezért nincsenek árak mindenhol, ezért nincs kint minden, ami az újságban van, ezért állsz hosszú ideig a sorban, mert megunjuk azt, hogy így bánnak velünk, mivel emberből vagyunk. Kíváncsi vagyok, ha én mennék a te munkahelyedre és tegyük fel, fellengzősen beszélnék veled, kioktatnálak, lenézően bánnék veled, és ennek tetejébe még szétdobálnék mindent, amit csak találok… neked hogy állna a szád?

A Magyar nyelv legnehezebben kiejthető szava a moszkvicssluszkulcs, de manapság már a köszönöm, és kérem is igen nehezen megy. Kérek minden kedves vásárlót, hogy ezzel a tudattal menjen be egy üzletbe, és ne azzal, hogy itt értem vannak. Legyetek udvariasak, köszönjetek, mert az nagyon fontos. És hagyjátok, hogy azt csináljuk, amihez értünk, hogy kiszolgálhassunk, és ne megalázkodni kényszerüljünk előttetek. Mert igen érted vagyok és megteszek bármit, hogy segítsek és szerezzek neked abból, amit vennél, addig a pillanatig, amíg nem vagy velem bunkó.