Létezett egykoron egy csodálatos hölgy, aki Anglia szülötte mégis nagy hatással volt az életemre. Egy énekesnő, aki túl korán hagyta el azt a földet és magával vitte millió ember reményét arra nézve, hogy van és lesz valaki, aki még olyan dalokat fog írni, amik jelentenek is valamit, nem csak valami eladhatót akar kreálni. A hölgy neve, Amy Winehouse.

Ez a bejegyzés kicsit előszele annak, ami majd a holnapi nap témája lesz. A mai az alkohol fogyasztásról és annak más szemszögből való hozzá állásáról fogy szólni.

Biztosan lerágott csontnak gondoljátok már a Szürke ötven árnyalata cikkeket és bejegyzéseket. De akkor sem tudom megállni egy szó nélkül. A második rész a Sötét ötven árnyalata magyarországi bemutatásának okán, ugyanis megint csak aktuális a téma.

A Valentin nap a nyakunkon van és egyre több pánikoló férfit látok, mert elfogyott a nagy maci, aminek volt szív is a kezében. Miért is kerítünk ennek akkor a jelentőséget? A válasz egyszerű, mert ezt várják el.

A nyár számomra egyik meghatározó programja egy bizonyos zenei fesztivál. Talán sokan fogják tudni, ha azt mondom ez a buli keleten, és akkor nem reklámoztam a nevét sem. Minden évben nagyon várom ezt az eseményt. Egy pár gondolat erről.

Ez az időszaka az évnek az úgynevezett báli szezon. Ősrégi és nagyon szép szokás ez, fel lehet szépen öltözni és társadalmi eseményekre járni. A február különösen jelentős a magyar népi hagyományok szempontjából is, mivel ilyenkor van a farsang. Az emberek beöltöznek különböző általuk kiválasztott maskarákba, és elűzik a telet, valamint a rossz szellemeket.

A mai téma kicsit komolyabb hangvételű lesz, mint amit eddig megszoktatok. A sajátos nevelést igénylő gyerekekről szeretnék összegezni néhány gondolatomat.

Nem tudom ki mennyire emlékszik vissza szívesen a fiatalabb korára. Én a minap elmélkedtem pár dolgon. Felmerült bennem mivel ütöttük el az időt, és meglepően mulatságos dolgokra találtam az elmémben. Lássuk.

Hajdanán, május 40-ben, ahogy emlegetni szoktam messze ringó gyermekkorom világát, még nem hogy internetem, de számítógépem sem volt. Mondják ilyenkor az ismerőseim, hogy ezt úgy mondom, mintha nagyon öreg lennék a magam 26 évével, és vissza tekintve nem volt régen csak sokat fordult a világ.Amíg a fiúk papíron torpedóztak a két tanóra közti szünetben, én, mint az aktuális humorherold, Márkó póló hajózik a tengeren szituációs gyakorlatot adtam elő, persze kölcsön papír hajóval, mert azt a mai napig nem tudok hajtogatni. Ha arra ráuntunk, akkor jött a lehajtogatós tele novella igazi gyerek módra. Ez annyit tett, hogy egy tenyérnyi papírlapra felírtuk: ki, kivel, hol, mit mikor, miért. Mindenki más kérdésre adott választ majd az jó alaposan behajtogatta, hogy a soron következő ne láthassa. A végeredményen mindig nagyokat derültünk. A legjobban sikerült darabokat eltettük, később elő vettük és még nagyobbat nevettünk rajtuk, mint az azt megelőző alkalommal.

A közös szórakozás, amit a fiúk is szerettek a lányokkal játszani, a szívd és fújd nevű játék volt. Ebben kört alkotva lányok és fiúk egymás után álltak, persze felváltva. Egy személy papírlapot helyezett az ajkára és azt adta tovább a mellette álló ellentétes nemű személynek a szívd és fújd teknikával. Időnként a papír persze leesett, innen lehetett tudni, hogy az általad kiszemelt félnek te is szimpatikus vagy-e. Ha nem sikerült jól helyezkedned, minden tőled telhetőt megtettél, hogy a papír nehogy leessen, és neked érintkezni kelljen a melletted állóval.

Később, mikor a már tudtuk használni a suli és a könyvtár gépeit és azon az internetet, jött a virtuális kommunikáció akkori Facebook-ja, a chat. Na, ott volt kérem minden. Mindenki annyi idős volt amennyi akart és annyit hantázott magáról, a kinézetéről, életéről, saját kis dolgairól amennyit nem szégyellt. Ma mások is megerősítettek abban, hogy a legjobb az volt, ha az illető, akivel beszéltél egy teremben volt veled. Ráadásul tudta, hogy te kivagy te viszont nem, vagy fordítva. Ha viszont őszinte voltál és reális dolgokat adtál meg, és bíztál abban, hogy a beszéd partnered is így tett jött a fotó küldés.Akkoriban ez kész kálvária volt. Első pont: találni egy jó fotót. Nem volt mobilod, amiben ötven különböző módon csücsörítős pózolós selfit tároltál, vészhelyzet esetére. Ha sikerült kiválasztani egy képet, akkor azzal berongyoltál a könyvtárba, ott beszkennelték és csak azután lehetett elküldeni, majd izgulni, hogy ilyennek gondolt-e az illető. Amennyiben nem, akkor jött a nagy szomorúság és a további keresgélés hátha újra találsz valakit, akivel megérted magad.

 Remélem nektek is nagyon szuper, nosztalgiás emlékeitek kerültek elő. Én jókat mosolyogtam azokon, amik eszembe jutottak, és kellemes volt bele gondolni, milyen is volt, amikor még a teknológia és az információ éhség, nem uralta a minden napjainkat. Levonva a tanulságot, persze mindig arra jutunk, hogy régen minden jobb volt. Egyszer el fog jönni az a világ is, amikor a mai időkre fogunk ilyen nosztalgikus hangulatban gondolni, mert az idő mindent megszépít.

Mi másról is írhatnék így az első körökben, mint amivel nap, mint nap foglalkozom, az öltözködési kultúráról, más néven a divatról. Láttam ma egy érdekes cikket és ez keltette fel bennem a gondolatok egymás utániságát. Miért akar az ember annak megfelelően öltözködni, ahogyan azt a kirakatokban látja? Miért fontos egyáltalán az, hogy mit viselünk, hiszen nem a ruha teszi az embert. Már pedig ez egy igenis fontos pont és mindig is az volt. Lássuk most akkor az emberiség egy nagy kérdésére a választ.

Már az idők kezdetekor, amikor az első emberek magukra bőröket akasztgattak ruha gyanánt kialakult az érzékenység arra, ha belenéztek egy tó tükrébe, hogy tetszetős látványt keltsenek. Igyekeztek minden féle kezdetleges ékszerekkel és díszekkel tarkítani a ruházatukat, hogy ezzel elnyerjék az ellenkező nem tetszését. Ez az évezredek alatt semmit nem változott, hacsak nem annyit, hogy kialakult egyfajta igény arra, hogy magunknak is tetszünk, valamint kényelmesen érezzük magunkat a viselt darabokban. Kialakultak különböző viseletformák, mind a női mind a férfi öltözködésben. Mára azonban elmosódott a két nem öltözködése között húzódó határ és megjelentek az unisex darabok. A cikk, amit ma láttam egy divatbemutatón készült képeket is felvonultatott, ahol igencsak férfiasan kinéző férfiak viseltek konkrétan nőies ruhadarabokat, ami nem takart mindenhol ahol szerettem volna. Ez az, amikor nem biztos, hogy jó, ha úgy akarjuk másolni a divatot, ahogyan az valójában kinéz. 

A másik dolog, ami nagyon fontos, hogy szem előtt kell tartanunk, hogy egy termék mennyibe kerül. Nem tudom megfogalmazni milyen meghökkenéssel fogadtam, amikor megláttam, hogy egy szakadt nadrágért el lehet kérni majdnem tíz ezer forintot. Még ekkor bele sem gondoltam abba, hogy egy márka hűséghez fűződő termékért gyakorlatilag a többszörösét is el lehet kérni. Főképp akkor, ha ez a termék egy új kollekcióhoz tartozik és presztízs értéket vagy annak az érzését kelti a személyben, aki megvásárolja.

Azért akarunk úgy kinézni, ahogyan a kirakatokban vagy újságok címlapján látjuk, mert azt gondoljuk, ez a helyes. Mert mindenki más is úgy néz ki. Azért mert ezáltal azt érezzük, tartozunk valahová. Ez egy teljesen normális emberi reakció a társadalom állttal a torkunkon lenyomott ingerekre. Az a helyes, amit mindenki más is csinál, az agyunk szerint, mert nem akarunk kívülállók, lenni. Ez a túlélésünk kulcsa, tartozni egy csoportba, ami most mindegy, hogy melyik viseletet is részesíti előnyben a lényeg, hogy mindenki behatárolja, hogy ő igazán hová is tartozik, mert aki egyedül van az gyenge a csoporttal szemben, így kényszert érez a csatlakozásra.   Mondhatjátok most, hogy vannak az egyéniségek, akik sehová nem illenek be, mert ők különlegesek. Nos, ők azok, akik abba a csoportba tartoznak, akik különlegesnek hiszik magunkat és mégis úgy kezdik, a mondatot én olyan vagyok, mint XY aki ebben meg abban volt különleges. Ők is tartoznak ezáltal valahová, és pont ez a lényeg.

Az hogy valahová tartozzunk a leg alapvetőbb dolog a világon. Kérlek titeket, hogy ne az öltözködése alapján ítéljetek meg másokat. Én szeretem, amikor jól öltözöttek vagytok, főleg, ha ez az én kezem munkáján nyugszik. Elégedettnek és magabiztosnak látszotok ettől. Én pedig tisztában vagyok az általános trendekkel, mert ez a dolgom. De ha valaki nem úgy öltözik, ahogyan az a mostani trendek diktálják, az nem azt jelenti, hogy ő rossz, csak azt, hogy más. Mint pl.: a tunikás pasik a cikkből, mert ne feledjétek végtére is mind egy kasztba tartozunk ugyanis embernek születtünk mindannyian!